Egyéb sportok

Szeptemberben hallgatják meg a háromszoros olimpiai bajnokot doppingügyben

""

Warren Blake-nek, a Jamaicai Atlétikai Szövetség elnökének a tájékoztatása szerint a 31 éves vágtázó egy háromfős bizottság előtt tesz majd vallomást.

A karibi ország legeredményesebb női atlétája, aki három aranyérme mellett kétszer volt második és kétszer harmadik az ötkarikás játékokon, egy májusi doppingvizsgálaton akadt fenn és versenyzési jogát júniusban függesztették fel.

A 100 méteres síkfutás első jamaicai világbajnoka (2007, Párizs) május 4-én, a Kingstonban rendezett nemzetközi viadalon, a klasszikus sprintszám megnyerését követően adott mintát, melyben vízhajtó nyomaira bukkantak az ellenőrök.
 

A szabadtéren kétszeres vb-győztes futó 2004-ben 200 méteren és a 4×100-as váltóval, 2008-ban pedig 200 méteren lett olimpiai bajnok.